Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin szerint félreértelmezték a szavait

2020. december 15., kedd 22:39

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a Hír TV adásában arról beszélt, hogy sokan félreértelmezték múltkori, az Axióma csatornáján közzétett videóját.

A miniszter az adás első felében az alaptörvény módosításáról beszélt, ezt követően tért ki – műsorvezetői kérdésre – arra a múltkori kijelentésére, amelyet sokan botrányosnak tartottak. 

Novák Katalin először azt mondta:

kiforgatták, tudatosan félre is értelmezték a szavaimat.

Állítása szerint nem arra utalt, hogy a nőknek nem kell annyi fizetést kapniuk, hanem csak azt, hogy „nem jó, ha az egész életünk egy férfiak és nők közti versengésről szól”.

Kifejtette: ez természetesen nem arról szól, hogy a nőket ne illetné meg ugyanaz a fizetség hasonló teljesítményért, mint a férfiakat. Hozzátette,

megkérdőjelezhetetlen alapvetés számára, hogy nem érheti hátrány a nőket, ennek az ellenkezője fel sem merült benne. 

A műsorvezető, Földi-Kovács Andrea ekkor felidézte azt, amit Novák mondott, és megkérdezte, hogy nem volt-e félreérthető a mondat. A miniszter erre elismerte:

miután vannak akik, így értelmezték, ezért így is értelmezhető.

Hozzátette ugyanakkor, hogy sajnálja, ha valaki így értelmezte ezt.

Majd kifejtette, hogy az idézett mondatban elsősorban arra gondolt, hogy egy nő, ha vállalja az anyaságot és kiesik a munkaerőpiacról, abban a néhány évben nem fog ugyanúgy előrehaladni a szakmai ranglétrán, mint aki az idő alatt dolgozik.

És ha ő abba a helyzetbe érzi belekényszerítve magát, hogy abban az időszakban is folyamatosan azt méricskélje, akkor én még miért nem tartok ugyanott, mint a másik, az valószínűleg csak frusztrációhoz vezet

– fogalmazott. 

A kormányzat feladatának tartja, hogy valódi döntési szabadságot és lehetőségeket biztosítson a nőknek, és ne részesítse hátrányban azokat, akik nem vállalnak gyermeket – tette egyértelművé Novák Katalin. 

Rovatok