Index Vakbarát Hírportál

Visszaeső lehet a gyermekpornográfiával és szexuális erőszakkal vádolt férfi

2020. december 16., szerda 14:07

Korábban beszámolt róla az Index, hogy az Interpol jelzésére a magyar rendőrök elfogtak egy gyermekpornográfiával és szexuális erőszakkal gyanúsítható budapesti férfit. Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-hez eljuttatott közleményében tájékoztatott róla, hogy a gyanú szerint a 46 éves férfi 2018-ban egy ideiglenesen a

felügyelete alatt álló kiskorút abuzált, erről felvételeket készített és azokat megosztotta.

Az is kiderül a nyilatkozatból, hogy a Fővárosi Főügyészség azért indítványozta a férfi letartóztatását, mert álláspontjuk szerint szabadlábon hagyása esetén elszökhetne, illetve befolyásolná a bizonyítást és lehetősége lenne újabb, hasonló jellegű bűncselekményt elkövetni.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés veszélyére hivatkozva elrendelte a férfi letartóztatását. A döntés ellen a gyanúsított és védője is fellebbezett, de az ügyészség is, mivel szerinte indokolt lett volna, ha a bíróság a szökés veszélyét is megállapítja. Az

MTI információja szerint a férfit korábban már fegyházbüntetésre ítélték szexuális bűncselekmény miatt. 

Rovatok