Index Vakbarát Hírportál

Három évet is kaphat a kukkoló

2020. december 21., hétfő 09:17 | aznap frissítve

Egy 52 éves férfi tizenhét vendégét figyelte meg fürdőszoba-használat közben, amit rögzített is, valamint több adathordozóján

gyerekeket ábrázoló pornográf tartalmú felvételeket tárolt

– adta hírül a Somogy Megyei Főügyészség.

Az ügyészség tájékoztatásából kiderül, hogy a férfi 2019-ben elhatározta, hogy az eredetileg más célra rendelt csőkamerákkal a balatoni apartmanházában szállást foglaló vendégeit fogja megfigyelni, miközben azok a fürdőszobában tartózkodnak. 

A férfi az apartmanokat összekötő szervizfolyosó és a fürdőszobák között lyukakat fúrt, úgy, hogy a folyosóról a nyílásokba vezetett csőkamerákkal a toalettekre és a zuhanykabinokra lásson rá.

A kamerákkal 2019 áprilisa és júliusa közötti tizenhét személyről készített titokban felvételeket, 

amikor a wc-t használták, betétet cseréltek, meztelenül zuhanyoztak, de volt olyan pár is, akiket szexuális tevékenység közben filmezett le.

A férfit végül két vendég buktatta le, akik észrevették, hogy a mosógépnek kihagyott helyen lyukak vannak a csempe fugájánál, és a nyílásokban mozog egy optikai kamera. A helyszínre érkező fonyódi rendőrök 

négyszáznál több, tizennyolcadik életévüket be nem töltött gyerekekről készült pornográf tartalmú képet is találtak.

A férfi akár három évet is kaphat tetteiért. 

Rovatok