Index Vakbarát Hírportál

Halálos minősítgetésekbe torkollott Hollik és Hadházy vitája

2020. december 22., kedd 18:25

Indulatokkal teli szópárbajt vívott Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Böcskei Balázs, az IDEA intézet vezető elemzője és Kiszelly Zoltán politológus társaságában az ATV Csatt című vitaműsorában.

Hadházy indításképpen megpróbálta megtudni Holliktól, mennyi most Magyarországon a reprodukciós (r) szám (ez az adat fejezi ki, hogy egy koronavírus-fertőzött átlagosan hány embernek adja tovább a vírust, ezáltal, hogy milyen a járvány terjedésének üteme), mivel az operatív törzs tájékoztatásából ez rendre kimarad.

Hollik ezt nem tudta megmondani, helyette inkább azt fejtegette, hogy Hadházynak be kellene járnia a parlamentbe. 

Az ellenzéki képviselő fényképeket szedett elő, amin állítása szerint halottak voltak, akik hűtőházban fekszenek a földön. Közben pedig Orbán Viktor korábbi állítására emlékeztetett, aki szeptemberben még azt mondta, hogy mindenkit meggyógyítanak, aki elkapja a betegséget.

Ezt követően arra kérdezett rá, hogy mennyi beteg jut egy-egy ápolóra, de Hollik ismét kitért a válaszadás elől, és arról beszélt, hogy összefogásra lett volna szükség, ehhez képest az ellenzék 

halálkampányt folytat.

Mire Hadházy úgy felelt, hogy a kormányban

halálkormányzást folytatnak.

Hollik  szerint az ellenzéki képviselők összeesküvés-elméleteket gyártanak, Hadházy pedig rágalmazott, bár az nem derült ki, hogy itt pontosan mire gondolt. A független képviselő ezután azt mondta, azért kérdezi Hollikot, mert ő a kormány szóvivője, mire Hollik felhívta a figyelmét, hogy körülbelül egy éve nincs ezen a poszton. Hadházy mindenesetre értetlenül fogadta, miért nem tud a Fidesz kommunikációs igazgatója az általa kért adatokról, vagy miért nem kérdezett rá.

Rovatok