Index Vakbarát Hírportál

Hiánycikk a HPV elleni oltás, ráadásul még drágult is

2020. december 28., hétfő 19:39

Majdnem másfélszeresére drágult a HPV-elleni oltás, és február óta hiánycikknek is számít  – közölték az RTL Híradóban. Az eddig nagyjából 90-100 ezer forint helyett méhnyakrákot okozó HPV  elleni védőoltásért

most akár 150 ezer forintot is fizetni kell.

Az RTL-nek nyilatkozó szakértő elmondta, hogy eddig Magyarországon volt „túl olcsó" az oltás a környező országokhoz képest.

A gyártócég külföldi vezetősége döntött úgy, hogy egységesíteni kell a piacot

– mondta a szakértő, hozzátéve: ennek ellenére is sokan várakoznak arra, hogy beolthassák magukat, különösen akkor, ha a három részből álló oltás első adagját már megkapták. A három adagot legfeljebb egy éven belül meg kell kapniuk az embereknek. 

A hiány, illetve az ár növekedése az iskolai oltásokat nem érinti, az intézmények továbbra is ingyenesen kapják meg az oltóanyagot. 

Rovatok