Index Vakbarát Hírportál

Gólya viszi a fiát: rendőrök hoztak le a hegyről Solymárnál egy bajba jutott túrázót

2021. január 6., szerda 08:18

Egy 28 éves nő a 35 éves barátjával a Solymár-Pilisvörösvár közötti útvonalon járta a hegyeket január 2-án, amikor a férfi megcsúszott, és fájlalni kezdte a lábát. Először nem tűnt komolynak a sérülés, ám egy idő után kénytelenek voltak megállni és letelepedni, a férfi egy lépést sem tudott tenni szúró fájdalmai miatt.

A barátnő azonnal hívta a rendőröket, akik a GPS koordináták alapján be tudták tájolni, merre is lehetnek. Mivel gépjárművel nehézkes lett volna megközelítésük, a rendőrök a szolgálati kocsit a lehető legközelebb leparkolva hátrahagyták, majd gyalog indultak megkeresni a túrázókat – írja a police.hu.

A férfi továbbra sem tudott lábra állni, ám ez egy pillanatig sem okozott fejtörést az egyenruhásoknak. Egymást váltva cipelték az akkor már zsibbadásra és folyamatosan erős fájdalmakra panaszkodó férfit, akinek valószínűleg eltört a lába. Az egyik rendőr gondolkodás nélkül hátára kapta az akkor már mozgásképtelenné vált sérültet és úgy menetelt visszafelé a kocsihoz, majd váltótársai

gólya viszi a fiát megoldást választva vitték tovább.

A közel egy kilométeres út után szolgálati kocsijukkal kórházba vitték, majd bakancsot kellett pucolniuk.

Rovatok