Index Vakbarát Hírportál

Kásler Miklós: Mindent, ami a fertőzést elősegíti, ki kell iktatnunk az életünkből

2021. január 7., csütörtök 18:18 | aznap frissítve

Az egészségügy teljes átalakításának első és rendkívül lényeges lépése volt a parlament által az elmúlt év végén elfogadott egészségügyi törvény – kezdte Facebookon közzétett videóbejegyzését Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter.

A politikus emlékeztetett arra, hogy minden olyan körülményt, amely elősegíti a koronavírus-fertőzés kialakulását, ki kell iktatni az életünkből.

Mint közölte, az egészségügyistruktúra-váltás úgy zajlik, hogy 

ellátjuk a betegeket az alapellátás szintjén, helyben, megfelelően képzett szakorvosokkal.

Ők a diagnosztikai beavatkozások jelentős részét el tudják végezni – mondta. Abban az esetben, ha mégsem, a leletek ügyében

digitálisan lehet konzultálni a városi kórházakkal vagy megyei kórházakkal, tehát a lelet utazik, és nem a beteg.

Az alapellátást csoportpraxisokban, területi egységekben tervezik megszervezni. Eszerint a betegek az alapellátásból – ha ott nem láthatók el – a városi kórházakba kerülnek, és csak abban az esetben a megyei kórházba, ha az addigi ellátási szinteken nem valósítható meg a kezelés.

A megye területén fekvő összes egészségügyi intézményt a megyei kórházak tartják össze. Ebben a szerepkörben fognak működni az EMMI fenntartásába kerülő vidéki egyetemek, klinikai központok is – tájékoztatott a miniszter.

Kásler Miklós már korábban is arról beszélt évértékelőjében, hogy az egészségügyben „új időszámítás kezdődik”.

Rovatok