Index Vakbarát Hírportál

Győri osztályvezető főorvos: nem észleltek korai szövődményeket a beoltottaknál

2021. január 8., péntek 10:03

Eddig 2200 egészségügyi dolgozót oltottak be a Dél-pesti Centrumkórházban − mondta Vályi-Nagy István, az intézmény főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Nemcsak a saját dolgozóikat, de a környező intézmények munkavállalóit is beoltották, és ugyan a vakcinával szemben először volt némi „vonakodás” a szakdolgozók részéről, de ez megszűnőben van, hiszen nem nagyon van mellékhatás − írja az MTI. Vályi-Nagy István elmondta, hogy

a védőoltások szinte mindegyikénél ugyanazok a mellékhatások jelentkezhetnek, ha karba adják azt: helyi reakció a bőrön, izomfájdalom, borzongás, fejfájás és enyhe rossz közérzet, de ezek is ritkák.

Az orvos elmondta, hogy az oltást követően átlagosan 20-30 percig maradnak ott az emberek, de egyelőre nem észleltek semmilyen rendellenességet. A vakcina gyártója szerint az első oltás után 65-70 százalékos védettség alakul ki, az ismétlő oltás után 7–10 nappal pedig 95 százalékos védettség. Ez azt jelenti, hogy ekkora százalékban képes a vakcina megakadályozni, hogy elkapjuk a fertőzést, de még ennél is nagyobb arányban előzi meg a súlyos betegség kialakulását.

Mindenkit arra kért, hogy minél hamarabb oltassa be magát, illetve igényelje a vakcinát.

Elhangzott továbbá a műsorban, hogy eddig a Pfizer vakcináját használták, de jövő héten érkezik a Moderna oltóanyaga. A főorvos szerint ez a Pfizer vakcinájához hasonlóan egy RNS-alapú oltóanyag, de könnyebb lesz vele dolgozni, mert nem kell annyira lehűteni.

A jövő héten kezdik el beadni a második adag oltóanyagot azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik 2020. december 26-án megkapták az elsőt.

Győr polgármestere, Dézsi Csaba csütörtök este osztotta meg Facebook-oldalán a Covid–19 Híradó legfrissebb adását, amelyben Fehér Rózsa, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház osztályvezető főorvos elmondta, hogy december 30-án óriási örömmel fogadták az első adag koronavírus elleni vakcinát, amely közel háromezer oltóanyagot tartalmazott. 

Már az érkezés napján beadtak 20 adag vakcinát, amelyből az első vakcinát egy Covid intenzív osztályon dolgozó ápoló kapta meg. Enyhe tüneteken kívül − bőrpír, duzzanat és izomfájdalom − korai szövődményeket nem észleltek

− mondta Fehér Rózsa. Az igazi nagy volumenű oltást szilveszter napján kezdték meg. Azóta megjött további háromezer adag oltás, így eddig 2300 egészségügyi dolgozó kaphatta meg az oltóanyagot, eszerint a beoltottak száma átlagosan napi 300 fő.

Rovatok