Index Vakbarát Hírportál

Ötven, intenzíven töltött nap után adott életjelet magáról a KDNP koronavírusos frakcióvezető-helyettese

2021. január 11., hétfő 10:53

November 20-án küldött közleményt a KDNP az MTI-nek, amelyben az állt, hogy a párt országgyűlési képviselője és frakcióvezető-helyettese, Aradszki András megfertőződött koronavírussal, és kórházba került. A parlamenti képviselő állapota egyik napról a másikra súlyosbodott, intenzív osztályra került.

A képviselő most ötven nap után adott életjelet magáról az Érdi Hírek kérdésére, Aradszki András elmondta, hogy már a rehabilitációján dolgoznak. 

Ennek a vírusnak a fele se tréfa! Javaslom, hogy mindenki, aki teheti, oltassa be magát

– tanácsolja a politikus, akit bevallása szerint nagyon legyengített a kór. A lap hasábjain keresztül köszönte meg orvosainak a gondos kezelést, egyházi elöljáróknak és frakciójának azt, hogy imádkoztak a gyógyulásáért. 

Javaslom, hogy mindenki, aki teheti, oltassa be magát. Én pedig igyekszem mielőbb haza!

– mondta végezetül a lapnak Aradszki András. 

Rovatok