Index Vakbarát Hírportál

Eredeti barokk pompájában fog tündökölni Ráckeve büszkesége

2021. január 12., kedd 22:01

Fél évszázad után megújul a ráckevei Savoyai-kastély – jelentette be Vereckei Zoltán a település polgármestere, aki arról számolt be, hogy idén még elkészülnek a felújítás tervei.

A győzelem napja

– így fogalmazott Pánczél Károly a térség országgyűlési képviselője arról a napról, amikor kormányhatározat született, hogy 456 milliós forintos kezdőtámogatással nagy mértékű turisztikai fejlesztés indul el Ráckevén.

A Magyar Közlönyben decemberben megjelent határozat szerint a megítélt összegből 2021-ben készülnek el a tervek. – számolt be az előzményekről a képviselő. Ezt követően 2022 elején  további döntés születik a tényleges felújításról, és annak végleges  összegéről.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai ügynökség vezérigazgató-helyettese úgy véli, a főváros közelsége a turisták számára vonzóvá teszi a települést, és úgy véli jó döntést hoztak, amikor döntés született a Savoyai-kastély felújításáról. Úgy fogalmazott

Új dimenzióba helyezzük a város turizmusát.

A turisztikai szakember emellett kiemelte azt is, hogy tavaly ugyan 60 nap elegendő volt tavasszal ahhoz, hogy a turizmus padlóra kerüljön, de nyáron 

11 milliós vendégéjszaka generálódott belföldön, amely igazolta a feltevésünket, hogy nagy potenciál van a belföldi turizmusban.

Vereckei Zoltán a település polgármestere úgy fogalmazott: nagyon fájó pontra adott orvoslást a kormány, hiszen több mint két éve bezárt a település ikonikus épülete.

A projekt nagyságát szemlélteti, hogy a turisztikai fejlesztés

összköltsége elérheti majd akár a 6-7 milliárd forintot is.

A nagy mértékű beruházás során nemcsak a patinás Savoyai-kastély újul meg ahol 4 csillagos wellness szállodát hoznak létre, de múzeumi kávézó is lesz a kastélyban, a környező park megújul, emellett a Kossuth Lajos utca is új külsőt kap,  illetve ebből a támogatásból újítják fel a település HÉV állomását is.

A tervek szerint 2023-ban a város hagyományos év végi karácsonyi koncertjét már ott tartják meg.

 A Savoyai-kastély

A ráckevei barokk kastély építése még 1702-ben kezdődött Hildebrandt építész tervei alapján. Alaprajza a francia Vauy-le Vicomte-i kastélyra, míg az épület maga a bécsi Rennwegen álló Belveder palotára hasonlít. Savoyai 1736-os halála után a birtok a koronáé lett, majd fokozatosan elvesztette eredeti funkcióját. Használták raktárnak és magtárnak is. 1960-as évekre állapota teljesen leromlott, csaknem összedőlt. Az épület egy védelem alatt álló fákkal rendelkező belső udvart zár közre. A kupola előtti terasz korlátját mitológiai alakok díszítik. A legenda szerint a középső alak magát Savoyai Jenőt ábrázolja. Az 1970-es években végzett felújításnál – az eredeti tervek hiányában – a megmaradt elemekből következtettek arra, milyen lehetett fénykorában. 

A Savoyai-kastély 2017-ben zárt be.

(Borítókép: A Savoyai-kastély látványterve. Fotó: Ráckeve Önkormányzata)

Rovatok