Index Vakbarát Hírportál

Negyedszázados hallgatás után újraindul a Tilos az Á

2021. január 13., szerda 15:26

A Mikszáth tér 2. történelmi hely. Innen indult el a Tilos Rádió, a TÁP Színház, a Rádió C, és ez az a hely, ahol a Kispál és a Borz házi zenekarnak számított, vagy ahol a Quimby a legelső koncertjét adta. A rendszerváltás előtti underground és az új idők fiatal értelmisége itt minden este felsorakozott, mígnem 1995-ben bezáratták.

Mostanában ugyan nem hatósági döntés ítélt hasonló sorsra más szórakozóhelyeket, hanem gazdasági érdekcsoportok pénzügyi megfontolásai, de ahogy azt az Index is megírta, Budán és Pesten is halálra ítéltek egy-egy ikonikus helyet. Éppen emiatt kereste meg szerkesztőségünket Somogyi Zoltán, aki három másik szórakozóhely, a Kuplung, a Zöld Pardon és az Instant alapítói és tulajdonosai nevében is beszélt az újranyitás tervéről. 

A Wichmann-kocsma és a Márványmennyasszony szétrombolása még erősebben ráébresztett minket felelősségünkre. Arra vállalkozunk tehát, hogy újraélesszük Budapest egy fontos kulturális emlékét 

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez a hely mindig is a Tilos az Á marad, bárki bármikor is próbálkozott korábban más elnevezésekkel. A legutóbbi időkben Zappa Bistro néven működő helyet idén tavasszal visszakeresztelik Tilos az Á-ra, és ha a járványhelyzet megengedi, ott folytatják, ahol 26 éve abbahagyták.

Ami egyszer volt, újra nem jön el, de átélhető nap nap után. Jól tudjuk ezt mi is. Éppen ezért nem klónozni szeretnénk az egykori Tilost, hanem méltó módon tisztelegni előtte, mégpedig úgy, hogy újra átéljük az élményt minden hajnalig tartó estén. 

Mindeközben a Zappa sem múlik el nyomtalanul, az újonnan megnyíló zenés bisztró nem hagyja veszni azt a tudást és tapasztalatot, amit az elmúlt tíz évben magára szedett. Nem válik tehát múzeummá, nem díszleteket és papírmasé figurákat építenek, hanem olyan közösségi életteret akarnak kialakítani, ahol mindenből sugárzik a zene, a sokszínűség, az elfogadás és a nyitott gondolkodás érzése – vázolta elképzeléseit az egyik főszervező.

A Tilos az Á egykori ötletgazdája ugyanakkor nem tartja szerencsés ötletnek a régi név visszaállítását. Németh Vova az Indexnek elmondta, hogy a bezáratás utáni évtizedekben két vendéglátós érdekeltsége is volt, a városligeti Á Café és a Gellért fürdő egykori gyermekmedencéi helyén nyílt Pagony kert, és bár mindkettő elnevezése utal a Micimackóra és a Mikszáth téri műintézményre, egyikre se aggatta volna ugyanazt a cégért. 

Bár megtiltani nem tudom, jobb lenne, ha mindenki keresne magának saját identitást 

– fogalmazott a névválasztás kapcsán Németh Vova, aki egyébként magát a hírt is egy épp Szingapúrban lévő üzlettársától tudta meg, és nem fogadta kitörő lelkesedéssel. Elmondása szerint az új tulajdonosok korábban megkeresték ugyan a hely felélesztésének gondolatával, de ezzel a gazdasági körrel nem tudott szellemi és kulturális közösséget vállalni. 

Rovatok