Index Vakbarát Hírportál

Lekapcsolták a fejéri dílereket

2021. január 29., péntek 08:43

Tizenegy kilogramm kábítószert, 25 millió forint értékű magyar és külföldi készpénzt és egy autót is lefoglaltak egy összehangolt akcióban − közölte a rendőrség.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást még tavaly szeptemberben rendelte el, majd több hónapnyi nyomozói munka eredményeként szerdán rajtaütöttek az elkövetőkön. Az akcióban mintegy száz rendőr segített, négy embert vettek őrizetbe. A közlemény szerint a házkutatás közben közel tizenegy kilogramm kábítószergyanús anyagot, több mint 25 millió forint készpénzt, külföldi valutát, személygépjárművet, telefonokat, továbbá a bűncselekménnyel kapcsolatba hozható tárgyi bizonyítási eszközöket találtak, illetve foglaltak le.

A négy drogterjesztőt a hatóságok őrizetbe vették, kihallgatták, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Rovatok