Index Vakbarát Hírportál

A beadott vakcina a jó vakcina – mondja a kamarai elnök

2021. február 6., szombat 18:06

A hét elején még dokumentumok hiányában nem ajánlotta az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm-vakcina alkalmazását a Magyar Orvosi Kamara (MOK). Azonban Kincses Gyula, a szervezet elnöke pénteken már korszerűnek nevezte az orosz készítményt, amit nyugodt szívvel lehet engedélyezni, és a kínai oltóanyagot sem tartja rossznak, csak nincs róla elég információja – írja a Magyar Nemzet a szombati online kiadásában.

A lap felidézte, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön azt mondta: józan ésszel és a saját felelősségét értékelve kell mindenkinek végiggondolni, hogy érdemes-e azzal a kínai oltóanyaggal szemben bizalmatlanságot kelteni, amellyel már több mint húszmillió embert, köztük a Délvidéken élő magyarokat is beoltották.

Az orosz vakcinával kapcsolatosan a miniszter azt javasolta a MOK-nak, hogy ha már keleti irányban nem tájékozódnak, legalább a német sajtót olvassák, ahol rendre szakmailag elismerően nyilatkoznak a Szputnyik V vakcináról. A Magyar Nemzet szerint Kincses Gyula, a MOK elnöke péntek este az ATV stúdiójában a kormányinfón elhangzottakra reagálva félreértésnek nevezte, hogy bizalmatlanságot akarnának ébreszteni a keleti vakcinák iránt.

Csak akkor adható be nyugodt szívvel egy oltás, ha annak van „használati utasítása”. Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója azt ígérte, mire megkezdődik az orosz és a kínai vakcina magyarországi felhasználása, addigra nyilvános lesz az alkalmazási előirat, a betegtájékoztató és az engedélyezéssel kapcsolatos dokumentáció is

– szögezte le a MOK-elnök. Arról, hogy az ellenzéki pártok csak azokban a vakcinákban bíznak, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is jóváhagy, Kincses Gyula azt mondta: jelenleg az EMA is rendkívüli eljárásban ideiglenes forgalombahozatali engedélyeket ad ki, mert ha most, az egészségügyi válsághelyzetben a szokásos, több évig tartó folyamatot végigvinnék, akkor „mindenki belehalna a Covidba”. Az engedélyeztetéssel kapcsolatos állítólagos kormányzati nyomásgyakorlásra vonatkozó kérdésre Kincses Gyula azt mondta:

a beadott vakcina a jó vakcina, most minden oltás sokkal több életet ment meg, mint amennyit kockáztat. A politikai ráhatás rizikója tehát eltörpül a Covid-betegség kockázata mellett. 

A MOK elnöke arról is beszélt, hogy az orosz vakcináról egyre több ismeret áll rendelkezésre, már elindult a szérum EMA általi engedélyezési eljárása, és több rangos, nyugati orvosi szaklapban is az jelent meg, hogy a készítményt nyugodt szívvel lehet engedélyezni. Emellett Németország is kooperálna az orosz féllel mind az import, mind a gyártás tekintetében. Kincses Gyula úgy fogalmazott az orosz oltóanyagról, hogy „egy korszerű vakcina, és már elég tapasztalat van róla”. Megjegyezte: a kínai oltóanyagról sem azt mondta, hogy rossz, csupán nincs róla elég információ.

Rovatok