Index Vakbarát Hírportál

Előre hozták a nemzetiségi önkormányzatok feladatalapú támogatásainak kifizetését

2021. február 8., hétfő 16:16

Előre hozták, április vége helyett február közepén fizetik ki a helyi nemzetiségi önkormányzatok feladatalapú támogatásainak első részletét – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Kistarcsán.

Soltész Miklós arról is tájékoztatott, hogy már elérhető a helyi nemzetiségi önkormányzatoknak és nemzetiségi civil szervezeteknek kiírt újabb támogatási felhívás, amelynek keretösszege 200 millió forint. Beruházásra, felújításra 500 ezer és 2 millió forint közötti összeget lehet igényelni – tette hozzá.

Az államtitkár a Pest megyei településen beszámolt arról is, hogy támogatást kap ingatlanvásárlásához a Kistarcsai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat. A saját tulajdonú új otthon lehetővé teszi önkormányzati ügyeik intézését, közösségi életük szervezését, valamint a néprajzi gyűjteményük elhelyezését is – mondta.

Vécsey László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a települések életének fontos részei és kultúrájukkal, hagyományaikkal különleges színfoltjai az ott élő nemzetiségek, és a Kárpát-medencéhez ők jelentik az eleven kapcsolatot. A magyar állam biztosítani kívánja megmaradásukat, és erősíteni kultúraközvetítő szerepüket – tette hozzá.

Szabóné Tóth Katalin, a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat elnöke felidézte, hogy 2002-ben alakultak meg a hagyományaik gyűjtése, továbbadása, valamint egy néprajzi gyűjtemény létrehozása céljával. Korábban a települési önkormányzat egyik épületében leltek otthonra – mondta –, ám a civilház elbontásával új helyre volt szükségük, ezért támogatási kérelmet nyújtottak be az Országos Szlovák Önkormányzathoz.

Rovatok