Index Vakbarát Hírportál

Szeméremsértés miatt indult eljárás egy patikus ellen

2021. február 10., szerda 19:59

Büntetőeljárás mellett etikai vizsgálat is indult egy győri gyógyszerész ellen. Valamennyi kamarai feladata alól mentesítését kérte, az elnöki teendőket az egyik alelnök vette át tőle. Az ugytudjuk.hu arról ír, hogy

több nő is jelentkezett náluk, akiken a gyógyszerész ugyanolyan vizsgálatot akart végezni, mint amiért feljelentették.

Egyikük úgy nyilatkozott, hogy szintén a hatósághoz akar fordulni. Az ügyészség tájékoztatása szerint egy 21 éves nő azért kereste fel tavaly nyáron a patikát, hogy torokfertőtlenítő tablettát vásároljon.

A gyógyszerész ekkor megtévesztő módon felajánlott neki egy allergiatesztet. Ennek elvégzése érdekében a gyógyszertár hátsó bejáratán keresztül beengedte a sértettet a patika belső helyiségébe, ahol csak ők ketten tartózkodtak.

Itt a férfi közölte a fiatal nővel, hogy az allergiateszt leghatékonyabban a mell alatti területen végezhető el, ezért tegye szabaddá a melleit. Miután a nő a jobb mellét teljesen szabaddá tette, a férfi egy üvegcséből fültisztító pálcával a mell alatti bőrfelületre folyadékot kent, és a sértett fedetlen mellét figyelte közvetlen közelről, megközelítőleg egy percen keresztül. Ezt követően közölte, hogy a teszt negatív, a sértett pedig felöltözött, és távozott a patikából.

Az emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az ügyészség azonban itt feltételes ügyészi felfüggesztésről döntött. Ennek időtartama egy év, melynek eredményes eltelte esetén az eljárás megszüntetése várható.

Az ügyben a Magyar Gyógyszerészi Kamara részéről etikai eljárás is indult, melyet az érintett gyógyszerész maga kezdeményezett.

Rovatok