Index Vakbarát Hírportál

Állami támogatás járhat a 700 millió forintos csodaterápiához

2021. február 11., csütörtök 19:53

Elérhetővé válhat állami támogatással itthon a világ legdrágább gyógyszere, a 700 millió forintos Zolgensma. A szer egy génterápia, amelyet az SMA-val vagyis gerincvelői izomsorvadással szenvedő gyerekek kezelésére használnak, jelenleg akkor, ha családjuk össze tudja gyűjteni erre a pénzt.

A gyógyszert tavaly májusban fogadta be az Európai Gyógyszerügynökség, és Ausztriában már minden beteg gyerek megkaphatja ingyenesen. Az RTL Klub Híradó megtudta, a gyártó és az egészségbiztosító tárgyal arról, hogy a készítmény egyedi méltányossággal elérhetővé váljon Magyarországon is állami támogatással. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megkeresésükre azt írta, hogy meghatározzák azt a betegcsoportot, amely a jelenleg elérhető SMA-gyógyszerekkel nem gyógyítható. A gyártó pedig azt közölte, hogy mindkét fél célja, hogy a terápia minél hamarabb támogatható és elérhető legyen a magyar betegek számára. 

Magyarországon egyébként kapható egy államilag támogatott készítmény 18 éven aluli SMA-betegeknek, a Spinraza injekció, amelynek darabja 23 millió forintba kerül, és évente többször ismételni kell. Azzal kapcsolatban egyelőre még tartanak a tárgyalások, hogy ez az injekciót a felnőttek is megkaphassák állami támogatással. 

Rovatok