Index Vakbarát Hírportál

Csokból vett házat Pécsen az MSZP elnöke

2021. február 12., péntek 11:10

A bama.hu szúrta ki, hogy Pécs egyik legfelkapottabb részén, a Donátusban épült villaparkban vett családi házat Tóth Bertalan. A Mecsekoldalban található, egykor szőlőkkel teletűzdelt rész, pompás kilátással a városra és a tévétoronyra, nagyon népszerű a baranyai megyeszékhelyen. Az MSZP elnöke felerészben tulajdonosa a tavaly júliusban vásárolt háznak, amelyhez – vagyonnyilatkozata szerint – 10 millió forintos állami otthonteremtési támogatást is felvett.

Ingatlannal foglalkozó oldalak szerint ezen a pécsi részen mintegy 70 és 90 millió forint között kaphatók 140–160 négyzetméteres, új építésű ingatlanok. Tóth Bertalan vagyonnyilatkozata szerint egy 154 négyzetméteres ingatlannal rendelkezik, vélhetően ez a pécsi családi házat takarja. Korábbi vagyonnyilatkozataiban 4 ingatlant is megjelölt, amelyek részben vagy teljesen a tulajdonában voltak. Ezek mostanra eltűntek, vélhetően eladásukból is finanszírozta a tavaly nyári házvásárlást.

Különös szocialista szál

földhivatali dokumentumokból az derül ki, hogy az ingatlan előző tulajdonosa a Castrum-Pécs Kft. volt, amelyik több szálon is kötődik a szocialistákhoz. Egyik tulajdonosa ugyanis az a Lusztig Péter, egykori szocialista országgyűlési képviselő, aki a rendszerváltás előtt belügyi alkalmazott volt, majd baranyai rendőrfőkapitány.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint Lusztig elvégezte a szovjet KGB Központi Hírszerző Főiskola tanfolyamát, dolgozott a belügy III-II/A, a III/II-es és a III/I-es osztálynak is. Neve akkor vált ismertté, amikor barátnője belekeveredett az elhíresült, Tribuszerné nevével fémjelzett, milliárdos, a vád szerint 24 ezer rendbeli csalást megvalósító piramisjátékba, és a nőt másodrendű vádlottként elítélték. 

Lusztig cége néhány éve egy pécsi üzletet is nyélbe ütött az MSZP-vel. A Castrum-Pécs Kft. volt az, amely – az azóta sem cáfolt sajtóhírek szerint – 2016-ban megvásárolta a szocialista párt pécsi székházát.

Rovatok