Index Vakbarát Hírportál

Mentős fogta el a tolvajt a feleségével együtt

2021. február 13., szombat 10:45

Mintha egy vasárnapi krimisorozat ihlette volna az eseményeket a XVIII. kerületben február 11-én, amikor Oláh-Nagy Norina bv. főtörzsőrmester, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának helyettes szóvivője szolgálaton kívül a postai ügyei intézése után visszafelé tartott az autóban várakozó férjéhez.

A nő észrevette, hogy egy fiatal férfi igyekszik elszökni, miután sikertelenül próbálta letépni egy idős asszony válltáskáját, majd elvenni annak szatyrát. A főtörzsőrmester beugrott a kocsijába, és férjével az elkövető után indult – írta a police.hu. 

A szóvivőnő egy közeli utcában felismerte a feltételezett tolvajt, majd hívta a 112-t, míg férje, Péter (mentőautó-vezető és a kispesti mentőállomás műszaki vezetője) a helyszínen tartotta a tettest.

A helyszínre érkező rendőrök a huszonhat éves F. Dezsőt a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságra vitték, ahol lopás bűntett kísérletének megalapozott gyanújával hallgatták ki.

A bátor házaspárt a szabadidejükben tanúsított helytállásukért dr. Terdik Tamás r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya február 12-én dicséretben és jutalomban részesítette.

Rovatok