Index Vakbarát Hírportál

Egészséges fiatalokat is értesítettek, hogy krónikus betegként mehetnek a védőoltásért

2021. február 17., szerda 17:33

Több olvasó is jelezte a HVG-nek, hogy értesítést kaptak arról, hogy már mehetnek is oltakozni, bár nincs krónikus betegségük. A cikkben felhívják a figyelmet arra is, hogy az oltási rend szerint most azokat kell oltani, akik 18-59 évesek, és van valamilyen krónikus betegségük. 

A HVG-nek például azt írta egy 19 és egy 22 éves fiatal is, hogy soha, semmilyen betegségük nem volt, ennek ellenére kedden levélben kaptak értesítést arról, hogy mehetnek oltakozni. A levelet egyébként a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) küldte nekik, és azt írják, hogy új szakaszba lépett az oltási program, amelyben azok kaphatják meg a vakcinát, akik „különösen kitettek a vírus kockázatának korábbi, vagy meglevő betegségei kapcsán.”

Nyilvántartásunk szerint Ön is ebbe a csoportba tartozik, így hamarosan élhet az oltás lehetőségével

– írják a levélben, és hozzáfűzik, hogy az oltás pontos időpontjáról és helyszínéről majd a háziorvosuktól kapnak tájékoztatást. 

A HVG küldött néhány kérdést a NEAK-nak az üggyel kapcsolatban, de cikkünk megjelenéséig választ nem kaptak. 

Rovatok