Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely: a városaink kifosztása nem kormányzás, alkotmányellenes is

2021. február 19., péntek 17:03

A városaink kifosztása nemcsak, hogy nem kormányzás, de még alkotmányellenes is – idézte az MTI, mit írt Karácsony Gergely pénteken Facebook-oldalán a gödi különleges gazdasági övezet kijelölése ügyében hozott alkotmánybírósági döntésre reagálva.

A testület szerint ugyan nem alkotmányellenes a gödi különleges gazdasági övezet kijelölése, de a kormányzat még a veszélyhelyzetre hivatkozva sem vonhatja el kompenzáció nélkül a helyi adóbevételeket úgy, hogy azzal az önkormányzati feladatellátást, a közszolgáltatások nyújtását veszélyeztesse – olvasható a főpolgármester bejegyzésében. Kiemelte, immár az Alkotmánybíróság is egyértelművé tette, amit hónapok óta mondogatnak:

a kormánynak a saját alaptörvényéből fakadóan is kutya kötelessége kompenzálni az önkormányzatokat az iparűzési adó csökkentéséért.

A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége sürgette az erről szóló tárgyalások megkezdését, de még csak választ sem kapott – írta Karácsony Gergely. Hozzátette, a pénteki döntés alapján minden önkormányzatot, a 25 ezer fő feletti településeket és a megyei jogú városokat éppúgy átláthatóan és teljeskörűen kell kompenzálnia a kormánynak, mindenféle politikai megkülönböztetéstől mentesen.

A főpolgármester szerint a budapesti városvezetés meghívót kapott Gulyás Gergelyhez, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, ahol – mint fogalmazott – „remélhetőleg megkezdődik a párbeszéd a főváros kompenzációjáról”.

Rovatok