Index Vakbarát Hírportál

Ötvenméteres alagút épülne a Puskás Arénánál

2021. február 23., kedd 19:38 | aznap frissítve

Stummer János jobbikos képviselő valószínűleg államtitkot sértve tette nyilvánossá a beruházás tervét, amelyről most megszólalt a Miniszterelnökség.

Nagy visszhangot váltott ki Stummer János videója, amelyben a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke olyan információt osztott meg, amely minősített adatnak számít, vagyis vélhetően államtitkot sértett, és emiatt büntetőeljárás indulhat ellene. A képviselő egy olyan beruházásról beszélt, amelyet a nemzetbiztonsági bizottságon keresztül akartak sok évre titkosítani. A politikus elmondta, arra is felkészült, hogy lépéséért elmozdíthatják a bizottság éléről és bíróság elé állítják, de vállalja ezt, mert „képviselői esküje alapján mást nem tehet”. 

A kérdéses beruházásról később Facebook-posztban tett közzé információkat a Puskás Aréna, majd a Miniszterelnökség is megszólalt, megerősítve a beruházás tervét a HVG.hu-nak. A tárca közlése szerint egy ötvenméteres autós-aluljáróról van szó.

A Miniszterelnökség sajtóirodája közölte, hogy a Puskás Aréna úgy kapott engedélyt, hogy fél év után felül kell vizsgálni, jól működő közlekedési megoldás-e, hogy a hazai és külföldi védett személyeket a rendes közönség forgalmának időnkénti akadályoztatásával, várakoztatásával szállítják az Arénába.

A Miniszterelnökség egy biztonsági kockázatokat mérlegelő felülvizsgálat eredményéről számolt be a lapnak. Eszerint jobb megoldás lenne, ha

A VÉDETT SZEMÉLYEK, KIEMELT VENDÉGEK, ELŐADÓK AUTÓS KÖZLEKEDÉSI ÚTVONALA NEM KERESZTEZNÉ A TÖBB TÍZEZRES KÖZÖNSÉG GYALOGOSÚTVONALÁT, CÉLSZERŰ E KÖZLEKEDÉSI UTAKAT FIZIKAILAG ELKÜLÖNÍTENI.

Hozzátették, hogy a tervezett megoldás egy mindösszesen 50 méter hosszú autós-aluljáró.

Ahhoz, hogy a rövid aluljárót nemzetbiztonságilag kockázatmentesen lehessen megépíteni, hogy a közönség és a védett személyek biztonsága érdekében semmilyen információ – speciális menekülési lehetőségek, térfigyelők pozíciója stb. – ne kerüljön illetéktelen kezekbe, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága jóváhagyta, hogy a tervezési és kivitelezési munkák egy nemzetbiztonságilag minősített, meghívásos, többszereplős versenyeztetés keretében legyenek pályáztatva. A költségekről a pályáztatás után az építtető köteles beszámolni a parlament nemzetbiztonsági bizottságának

– indokolta a Miniszterelnökség. 

Stummer azzal, hogy kiszivárogtatta a beruházás hírét, vélhetően komoly jogsértést követett el, ugyanis a képviselőnek a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként titoktartási kötelezettsége van. A Jobbik elnöke, Jakab Péter ugyanakkor a párt nevében teljes mellszélességgel kiállt mellette.

A Népstadionhoz is épült

A Puskás Aréna elődjéhez, a Népstadionhoz is épült alagút az 1950-es években, amelyen keresztül a különleges vendégeket szállították. Az úgynevezett Rákosi-alagút az Istvánmezei út felől vezetett a föld alatt, egészen a sportpályáig. Az exkluzív járat lehetővé tette, hogy az ország vezetői és kiemelt vendégei észrevétlenül juthassanak be a Népstadionba, vagy hagyhassák el azt. Autóval egészen a páholyig lehetett gurulni, ott két géppuskafészek védte az akkori vezetőket. Az alagutat a Népstadion bontásnál berobbantották. 

(Borítókép:  A Puskás Aréna az avatás napján 2019. november 15-én. Fotó:  Illyés Tibor /  MTI)

Rovatok