Index Vakbarát Hírportál

Megszűnhet a traumatológiai ellátás Debrecenben

2021. február 23., kedd 08:59

Március elsejétől megszűnik a Hajdú-Bihar megyei traumatológiai ellátás, ha nem ülnek le tárgyalni a szerződéstervezetekről – írták levelükben a Debreceni Egyetem klinikájának orvosai, amelyet a Debreceni Klinikai Központ elnökének, Szabó Zoltánnak, valamint a centrum gazdasági alelnökének, Ónodi-Szűcs Zoltánnak címeztek, de több laphoz is eljuttattak.

A traumatológusok azért állnának fel, mert az új bérük megállapításánál a Magyar Traumatológus Társaság ajánlásait figyelmen kívül hagyták. 

Az orvosoknak március 1-jétől közalkalmazotti státuszból egészségügyi szolgálati jogviszonyba kell átlépniük, ehhez új szerződést kell aláírniuk. Ez magasabb alapfizetést jelent számukra, de az még bizonytalan, hogy mi lesz a most meglévő pótlékok és más bérkiegészítések sorsa – írta meg korábban az Index

Közben a jogvédők várják a felmondani szándékozó egészségügyi dolgozók jelentkezését, hogy – számukra ingyenes jogi képviseletet nyújtva – megtámadhassák a tilalmat elrendelő, álláspontjuk szerint jogellenes szabályozást – írja a HVG

Az a helyzet ugyanis, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közölte, hogy november óta a veszélyhelyzet fennálltáig – ami valószínűsíthetően jó ideig hosszabbodni fog – jogszabály tiltja az egészségügyi dolgozók felmondását. Megjegyzik, ez a dolgozókat korlátozó felmondási tilalom egyedülálló jogintézmény, ilyen tilalomra a magyar jogban a rendszerváltás óta nem volt még példa, és külföldi demokráciákból sem ismerni hasonlót.

A tilalom a TASZ szerint sérti az egészségügyi dolgozók Alaptörvényben és nemzetközi egyezményekben lefektetett alapvető jogait, ezért az Alkotmánybírósághoz fordulnak

– részletezték.

Rovatok