Index Vakbarát Hírportál

Egynapos sztrájkot hirdettek a Continental makói gyárában

2021. február 24., szerda 15:40

Egynapos sztrájkkal akarnak nyomást gyakorolni a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárának dolgozói, miután több hónapos eredménytelen tárgyalások után sem sikerült megállapodni az új kollektív szerződés részleteiről. A dolgozók célja, hogy nyomásgyakorlással megállapodásra jussanak a követeléseikről a munkáltatóval. A hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végző cég dolgozóinak ez a harmadik sztrájkjuk – írja az MTI.

Az érdekképviseleti vezető hangsúlyozta, a jogszabályok alapján a sztrájk nem irányulhat kollektív szerződés megkötésére, ezért csak a konszenzus a cél. 

A munkáltató tavaly nyáron mondta fel a 23 éves kollektív szerződést, mert elavultnak tartotta. Az új megállapodásról - kisebb megszakításokkal - decemberig folytak a tárgyalások. Mivel nem tudtak egyezségre jutni, ezért

előbb figyelmeztető sztrájkot, majd nyolcórás munkabeszüntetést hirdetett a szakszervezet, most pedig 24 órás munkabeszüntetésbe kezdtek.

Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) titkára kifejtette, a kollektív szerződés önmagában nem érték, a munkavállalók számára az a fontos, hogy a megállapodás valódi tartalommal legyen megtöltve, ne sérüljenek korábbi jogosultságaik.

A cég munkavállalóinak az átmeneti időszakban is folyamatosan biztosítja a juttatásokat, belső szabályzatokban rögzítve az új kollektív szerződés megkötéséig. A jelenleg kialakult helyzet nem szolgálja a közös érdekeket, mivel üzleti károkat okoz és a makói gyár versenyképességét is rontja - tudatta a vállalkozás közleményében.

A cég közleményében leszögezte, folytatni kívánják az új kollektív szerződésről folyó egyeztetéseket a szakszervezetekkel, ettől azonban az MGSZ elzárkózik. A szakszervezet igénye, hogy a sztrájk követeléseivel kapcsolatos eredményeket egy külön, az MGSZ és a munkáltató közötti megállapodásban rögzítsék. A vállalat álláspontja azonban az, hogy az egyenlő érdekképviselet jogát minden munkavállalónak és az üzemben működő mindhárom reprezentatív szakszervezetnek - MGSZ, MTSZSZ és a Contitech Dolgozók Független Szakszervezete - részére biztosítani kell. Az egyeztetéseket a munkáltató ezért továbbra is a kollektív szerződés tárgyalás keretei között kívánja folytatni. 

A szakszervezeti titkár elmondta, más szakszervezetek is támogatják törekvéseiket. Az Audi Hungária Független Szakszervezet anyagi segítséget ajánlott föl, az üzemben működő szakszervezetek közül pedig a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) szolidaritását fejezte ki.

A Magyarországon nyolcezer munkavállalót foglalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói telephelye a csoport egyik legnagyobb és legmeghatározóbb tagja. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. - a megelőző évhez képest csaknem 10 százalékkal csökkenő - nettó árbevétele 2019-ben meghaladta a 73 milliárd forintot, ennek több mint 95 százaléka exportból származott. A cég adózott eredménye 2018-ban 2,644 milliárd forint volt, 2019-et pedig 3,294 milliárd forint veszteséggel zárta a vállalkozás.

Rovatok