Index Vakbarát Hírportál

Koronavírusban elhunyt az esztergom–budapesti püspök, felfüggesztették az istentiszteleteket a Bazilikában

2021. február 26., péntek 10:00

Elhunyt Snell György esztergom–budapesti püspök, a Szent István-bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre – írja a Magyar Kurír.

A portált Erdő Péter tájékoztatta a halálhírről. 

Snell György püspök életéért és szolgálatáért hálásak vagyunk, és imádságunkkal a Mindenható Isten irgalmába ajánljuk

– mondta. 

Az esztergomi érsek később azt is elmondta, hogy

Snell György szerdán még részt vett a papi szenátus ülésén, akkor még nem volt semmi jele a súlyos betegségnek. 

Erdő Péter azt is hozzátette, hogy a történtek fényében az istentiszteleteket is fel kell függeszteniük a Szent István-bazilikában. 

Megvizsgálták a plébánián szolgáló káplán atyákat is, kiderült, hogy nekik is pozitív a teszteredményük. Éppen ezért meg kell vizsgáltatni az összes kontaktszemélyt, vagyis a Szent István-bazilikában dolgozó világiakat is.

– mondta, hozzátéve, hogy egész addig nem lehet istentiszteleteket tartani, amíg nem bizonyosodtak meg arról, hogy ezek nem járnának a járvány terjedésének kockázatával. 

Esztergomban ma reggel 20 percig szólt a prímásharang az elhunyt püspök emlékére.

Snell György 1949. március 8-án született Eperjesen (amelyet akkor még Kiskirályságnak hívtak). Tanulmányait a Központi Papnevelő Intézetben és az Egri Érseki Papnevelő Intézetben végezte, amelyet követően Egerben szentelték pappá 1972. április 3-án.

Először a váci egyházmegyében szolgált káplánként Kiskunlacházán, egészen 1975-ig. Ezt követően 1987-ig Budapesten, Rákoskeresztúron szolgált. 1988-ban ugyanitt plébánossá nevezték ki.

1993-ban, a magyarországi egyházmegyék határainak módosítása során az esztergom–budapesti egyházmegyébe inkardinálódott. 2004–2006 között Budapest–Rákosliget plébánosa, 2000–2003 között a Rákosi Esperesi Kerület helyettes esperese, majd 2005-ig esperese volt. 1999-ben címzetes apáti kinevezés, 2009-ben mesterkanonoki kinevezést kapott. 

2008-ban a budapesti szent istván-bazilika plébánosává nevezték ki. 

2003-tól 2014-ig az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságának igazgatója volt.

2014. december 6-án szentelték esztergom–budapesti püspökké.

Rovatok