Index Vakbarát Hírportál

MOK: Van olyan orvos, akit azzal zsaroltak, hogy sehol nem kap munkát, ha nem írja alá az új szerződést

2021. február 26., péntek 06:40

Van olyan kolléga, akit azzal zsaroltak meg, ha nem írja alá az új szerződést, nem csak elveszíti az állását, de máshová sem tud majd elmenni dolgozni – fogalmazott a Magyar Orvosi Kamara (MOK) az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtök este. 

Kincses Gyula hangsúlyozta, hogy jogilag azért ez nem teljesen így van, és  ilyet nem lehet megtenni. Hozzátette, mindez öngól lenne, orvosra és nővérre ugyanis szükség van, ráadásul a járványadatok „elég veszélyesen alakulnak”.

Kincses Gyula szerint az orvosok nagy része alá fogja írni a szerződést, valószínűleg annál többen, mint amilyen számokról jelenleg hallani lehet.

Kiemelte azonban, hogy az aláírás határidejével kapcsolatban annyit sikerült elérniük, hogy

péntek helyett hétfőig kell aláírni a dokumentumot.

Korábban az Index is írt róla, hogy sok orvos még mindig bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy melyik fizetési kategóriába fogják sorolni március 1-jétől, amikortól hivatalosan életbe lép az úgynevezett egészségügyi szolgálati jogviszony.

Rovatok