Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktort kérik, hogy zárja be az összes iskolát

2021. február 26., péntek 12:10

Levélben kéri Orbán Viktor miniszterelnököt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmánya, hogy rendelje el a digitális munkavégzést valamennyi köznevelési intézményben és a szakképzés területén a koronavírus-járvány miatt.

A szakszervezet pénteken, az MTI-hez is eljuttatott levélében ezt azzal indokolta, hogy az intézmények nagy része már érintett valamilyen formában a járványügyi intézkedésben: egyre több intézményben kell részlegesen vagy teljesen zárást elrendelni, és egyre több pedagógus betegszik meg, kerül kórházba.

A vírus új variánsairól érkező információk szerint pedig nemcsak a dolgozók egészsége van fokozott veszélyben, hanem a tanulók és hozzátartozóik biztonsága is – értékelték.

Ismertették továbbá, hogy a pedagógustársadalom átlagéletkora 54 év, és sok közöttük a krónikus beteg, az oktatási intézmények munkavállalói ennek ellenére nincsenek kiemelt helyen az oltási programban, ezért oltásuk nem is történt meg.

Még a bentlakásos intézményekben, gyermekotthonokban dolgozó pedagógusokat sem oltották be – tették hozzá.

Szerintük a digitális munkavégzés elrendelése nem csak a járvány visszaszorí járulhat hozzá. Ha a zárás után az ágazatban dolgozókat is beoltják, szigorú járványügyi intézkedések mellett nemcsak az általános, hanem a középiskolák is kinyithatnak.

A PDSZ Országos Választmánya ezért arra kérte a miniszterelnököt, hogy

ebben a történelmi helyzetben tegye félre politikai megfontolásait,

mivel komoly veszélyhelyzet alakult ki az általános iskolákban, óvodákban, pedagógiai szakszolgálatokban, kollégiumokban és egyes szakképző intézményekben, ahogy az azokat támogató intézményekben is.

Felhívták a miniszterelnök figyelmét arra is, hogy a véletlenszerű, kiszámíthatatlan iskolabezárások nehezebb helyzetbe hozzák a szülőket, mintha szervezetten állna át az oktatás a digitális munkarendre, mert így a család felkészülhetne, és megszervezhetné a gyermekek felügyeletét.

A PDSZ emellett arra is kérte a miniszterelnököt, hogy nyújtson támogatást a gyermekükkel otthon maradó szülőknek és a munkáltatóknak a munkahelyek és jövedelmek védelméért. Erre az Európai Unió biztosított forrást – írták.

Most legyen határozott, és hozza meg ezt a népszerűtlen döntést! Ezek történelmi idők – és történelmi jelentőségű döntések állnak Ön előtt 

– olvasható a levélben.

Rovatok