Index Vakbarát Hírportál

Drogosból lett fitneszbajnok

2021. február 27., szombat 14:25

Őrfalvy Gusztáv álma fiatalkorában a foci volt, egy térdszalagsérülés után azonban kénytelen volt búcsút mondani ennek a karriernek – idézte fel az Indexnek. Elmondása szerint ekkor teljesen feladta a sportot, ráadásul közben a szülei is elváltak, így depresszióba süllyedt. Falási rohamai támadtak, mindennel tömte magát, amit a hűtőben talált, így érte el végül a 160 kilós testsúlyt. A bajt tetézte, hogy a magányos, önbizalom-problémás fiatalember egy szerelmi csalódás után a drogokhoz fordult. És nem egy füves cigibe szívott bele, hanem rögtön a legkeményebb szerrel, a heroinnal kezdte, amihez egy rehabról kikerült, de később visszaesett ismerősén keresztül jutott hozzá.

Miután a családjával is összeveszett, dílerével költözött közös albérletbe, ahol anyagilag is hamar lenullázták magukat: minden pénzük arra ment el, hogy biztosítsák az egyre nagyobb adagokat, hiszen a korábbi élmény eléréséhez egyre több heroinra volt szükség. Karácsonyra aztán a „cucc” elfogyott, barátja hazaköltözött, ahol idegösszeomlást kapott az elvonási tünetek miatt. Őrfalvy Gusztáv ekkor döntött úgy, hogy le kellene állnia, ez azonban nem ment egyik napról a másikra: a heroinnal ugyan leszámolt, viszont belecsúszott a partidrogok világába. Végül nagymamája szavai hatottak rá annyira, hogy eldöntötte, szakít az eddigi kudarcos életmóddal.


Teljes átalakulás testben és lélekben

Fogyókúrázni kezdett, amivel háromnegyed év alatt 70 kiló ment le róla, de a testével még mindig nem volt elégedett: lesoványodott ugyan, de az izmai leépültek. Ekkor kezdett edzeni, és mivel az adottságai jók voltak, gyorsan fejlődött, 2018-ban fitneszbajnokságot is nyert. Az Evolúció Kupán indult olyanokkal együtt, akik szintén sokat adtak le előtte. 

Egyedül többet fogytam, mint az összes versenyző együttvéve

– avatott be a meglepő részletekbe az egykori fitneszbajnok, aki egyébként csak azért indult a versenyen, hogy ezzel is bizonyítsa magának: semmi sem lehetetlen. 

A járvány kitörése előtt iskolákban tartott drogprevenciós előadásokat a saját élményeiről. Ezek nem azok az előadások, amiken a fiatalok végig unatkoznak, hiszen a személyes története elevenedik meg a tinédzserek előtt.

Nem a poros zacskót mutogatom, hanem a saját nyelvükön szólítom meg őket. Látom, hogy a durva részeknél elcsodálkoznak, a vicceseken meg velem nevetnek, és nagyon jó, hogy ennyire át tudják élni a történetet

– mesélte Őrfalvy Gusztáv, aki a járványidőszak előtt kommunikációs trénerével több gimnáziumban járt, és azt tervezi, hogy a veszély elmúltával újrakezdi az előadásokat. Eljutott már többek között Szigetvárra, Baranyába, a Mátrába, és Erdélybe is hívták, de ezt az utazást a pandémia miatt el kellett halasztania. Most abban bízik, hogy az év második felében ellátogathat a korábban leegyeztetett helyszínekre. 

(Borítókép: Őrfalvy Gusztáv. Fotó: orfalvygusztav.hu)

Rovatok