Index Vakbarát Hírportál

Tízmilliókat mosott tisztára a 69 éves, Tolna megyei nő

2021. március 5., péntek 06:42

Egy Tolna megyei, Nakon élő hatvankilenc éves nő egy eddig a rendőrség számára ismeretlen személy kérésére több banknál nyitott saját nevére bankszámlát, amelyekre büntetendő cselekményekből származó összegek érkeztek. Az asszony a bankszámlákhoz igényelt bankkártyákat külföldre (jellemzően Ghánába) küldte el, és az ismeretlen személynek az internetes banki adatokhoz is hozzáférést biztosított, ezzel legalább ötvenmillió forintnyi összeget segített tisztára mosni – adta hírül a police.hu

A nyomozók megállapították, hogy a nő több éven át számos bankszámlát nyitott különböző pénzintézeteknél, majd az azokra beérkező összegekhez hozzáférést engedett az általa interneten megismert személy kérésére.

A nő engedte, hogy a számláiról a pénzt levegyék, ennek fejében számos alkalommal vett fel ő is kisebb összegeket.

A rendőrségi portál tájékoztat róla, hogy az asszony bankszámláit korábban egy más ügy miatt már zárolták, ám ez neki nem jelentett gondot, hiszen ezután a hozzátartozóit is rávette arra, hogy nyissanak bankszámlákat a pénzintézeteknél, amelyekhez szintén hozzáférést adott alkalmi ismerősének.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai az asszonyt 2021. március 2-án elfogták, és pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A lakásán tartott házkutatás során telefonokat és egy számítógépet is lefoglaltak. 

Rovatok