Index Vakbarát Hírportál

Sokba lesz a húsvéti sonka az idén

2021. március 6., szombat 13:14

az elmúlt hetekben tovább drágult az élő sertés ára, és mivel a húsipari cégek eddig csupán költségnövekedéseik egy részét tudták érvényesíteni, ezért áremelkedés várható

– hívta fel a figyelmet Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke.

Tavaly viszonylag magas szintről indult az élősertés-hús ára, majd részben a Covid, részben az afrikai sertéspestis németországi megjelenése miatt drasztikusan csökkent is a sertéshús ára

– elemezte Éder Tamás a tavalyi tendencia alakulását, amely 2020 második felében a tőkehúsok fogyasztói árában is megjelent.

Ezzel párhuzamosan viszont 2020 második felétől egy jelentős takarmányár-drágulás indult el, ami az önköltségek növekedését hozta magával. Ezt a költségemelkedést nemcsak a sertés-, de a baromfitenyésztők is érzékelik

– magyarázta a drágulás egyik okát a Hússzövetség elnöke, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a takarmány árnövekedése nemcsak a húsok, húskészítmények árában jelentkezik, de

a tej- és tojástermékekért is várhatóan többet kell fizetnünk. 

A drágulás nagyjából tavasszal lesz érezhető a boltokban, a mértékét egyelőre még nem tudják a szakemberek megjósolni, de a húskészítményeket, így húsvétra a sonkát várhatóan már magasabb áron tudjuk megvásárolni, mint a tavalyi év második felében – prognosztizálta az Indexnek Éder Tamás. 

A sertés- és baromfihús nem az első olyan élelmiszer, aminek az ára emelkedő tendenciát mutat. Ahogy arról az Index már beszámolt, a járvány miatt nemcsak a hús ára emelkedik, 

a sokak számára fontos, mindennapi kávéért is többet kell fizetni.

Ezt Oliver Stromshak, az Olympia Caffee Roasting üzem vezérigazgatója jelentette ki, aki azzal magyarázta a drágulást, hogy a szállítási szerződések díja 15 százalékkal nőtt.

(Borítókép:  Húsvéti füstölt kötözött sonkák. Fotó: Ujvári Sándor / MTI)

Rovatok