Index Vakbarát Hírportál

Napsütéses tavaszi idővel búcsúzik a hét

2021. március 7., vasárnap 07:12 | aznap frissítve

Ragyogó napsütés elé nézünk vasárnap, de azért nem fogunk megizzadni.

Csapadékra nem kell számítani, csak kevés helyen jelenhetnek meg vékony fátyolfelhők az égen, némi légmozgás kíséretében, főleg az  ország északi, északkeleti részein élénkülhet meg a dél, délnyugati szél. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között várható, estére pedig 2 és -5 fok közé hűl le a hőmérséklet

– írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. 

Érdemes lesz kiélvezni a mai napsütést, hétfőn már borúsabb időre lehet számítani, az ország északi részein egy-egy kisebb eső mellett akár hózápor is előfordulhat. Napközben viszont ugyanúgy 6-11 fokot mérhetünk – hívja fel a figyelmet az Időkép.

A hétvégén Magyarországot is elérte a szaharai homok, ami a hét elején még a Pireneusok havas vonulatait színezte. Nálunk a pénteki front csapadékával hullott le az afrikai sivatagi por, így már érthető, miért tarkította por az autókat, az ablakokat és a tereptárgyakat az ország különböző részein. 

Igaz a saras esővel koszolt a front, de a levegőt szépen kitisztította – jegyzi meg az Időkép. 

Rovatok