Index Vakbarát Hírportál

Sérülhet a szakképzésben érettségizők esélyegyenlősége?

2021. március 7., vasárnap 16:05

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kezdte pedzegetni, hogy előfordulhat, hogy sérül a szakképzésban idén érettségizők esélyegyenlősége. Történt ugyanis, hogy a hétfőtől érvényes lezárás idejére eltérő szabályozást jelentett be a szakképzést felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium és a közoktatás többi részét felügyelő Emberi Erőforrások Minisztériuma. 

Míg az ITM határozata teljesen egyértelműen megtiltja az érettségi felkészítők helyszíni megtartását a szakképzési intézményekben, addig az EMMI határozata az intézményekre bízza, hogy tartanak-e osztálytermi felkészítést a diákoknak a rendkívüli helyzet ideje alatt – olvasható a nedolgozzingyen.hu oldalon. 

Azaz a gimnáziumokban lehet, a szakképzésben nem lehet jelenléti érettségi felkészítést tartani.

Ez ebben a formában nem biztosítja az érettségire felkészülő diákok egyenlő esélyeit

– szögezi le az oldal. 

Felvetik azt is, hogy az érettségi felkészítés osztálytermi megszervezése veszélyeztetheti a pedagógus, de a résztvevők egészségét is.

Egyébként a portál értékelése szerint az ITM egyértelműbb volt annyiban is, hogy eleve megtiltotta a szakképzésben, még a szakmai gyakorlati oktatásban is a jelenléti oktatást. Sem az intézményekbe, sem a gyakorlati helyekre nem mehetnek be a diákok. A szakmai gyakorlati oktatást otthoni projektmunkával kell teljesíteni. Az oktatókat és a pedagógusokat pedig arra kéri az ITM, hogy lehetőség szerint otthonról végezzék a digitális oktatást – bár az intézményeket nyitva tartják arra az esetre, ha valakinek szüksége lenne az intézmény eszközeire a digitális órái megtartásához.

Rovatok