Index Vakbarát Hírportál

Csikorog a KRÉTA az általános digitális oktatás első napján

2021. március 8., hétfő 09:47

Az Index több olvasója panaszkodik szerkesztőségünkhöz megküldött levelében, hogy bár pedagógusként utasítást kapott arra, hogy a KRÉTA-rendszert használja, ám az vagy akadozik, vagy egyáltalán nem működik. Ami természetesen nem könnyíti meg a tanári munkát…

Nem először van gond a KRÉTA-rendszerrel.

Februárban is többször tört borsot a tanárok orra alá. Ez akkor és most is azért okoz a szokásosnál nagyobb kellemetlenséget a pedagógusoknak és a diákoknak, mert a rendszeren keresztül érhető el az úgynevezett Digitális Kollaboráció Tér (DKT) is, amit azért fejlesztettek ki, hogy a digitális munkarendben szükségtelenné tegye más oktatási szoftverek használatát.

Ráadásul mától az általános iskolákban is online oktatásra kellett áttérni.

Egyik olvasónk azt is jelezte: az eKRÉTA Informatikai Zrt. ügyfélszolgálatán csak annyit közöltek vele, hogy a nagy leterheltség miatt van a leállás, és dolgoznak rajta a fejlesztők. Ám azt nem tudták megmondani, hogy mikorra lesz elérhető a rendszer.

Az Index is megkereste a szolgáltatót. 

Az eKRÉTA Informatikai Zrt. ügyfélszolgálatán arról tájékoztatták az Indexet, hogy reggel 8 órától először a DKT-rendszer, majd ahogy sorban próbáltak a diákok belépni, úgy az eKréta teljes szolgáltatási köre is összeomlott.

A hiba oka tehát nem a szerverek elleni rosszindulatú támadás, a leállást túlterhelés okozta. Azok a diákok, akiknek iskolája az eKRÉTA-rendszer használatát jelölte ki digitális kapcsolattartásra, jogszerűen hivatkozhatnak a hibára távolmaradásuk okaként. A rendszer helyreállításán a szolgáltató szakemberei dolgoznak, az várhatóan déltől újra elérhető lesz.

A KRÉTA egyébként a 2017/2018-as tanévben vált kötelezővé az iskolákban, eddig csaknem 8 milliárd forintot fordítottak a rendszer fejlesztésére.

(Borítókép: Nemeth Sz. Peter / Index)

Rovatok