Index Vakbarát Hírportál

Vizsgálat indul a hétvégi oltáskáosz miatt

2021. március 9., kedd 08:30

A hétvégén történtek után egy magánszemély beadvánnyal fordult a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz – mondta a Népszavának Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke, aki vizsgálatot indít az ügyben.

A hírek alapján valószínűsíthető, hogy valamilyen hiba csúszott a rendszerbe

– tette hozzá a NAIH elnöke, de a vizsgálat lezárultáig ennél bővebben nem szeretné kommentálni az eseményeket.

Péterfalvi Attila elmondta, hogy az adatvédelmi hatóság elnökeként nem lenne ellenére, ha a kormány – amennyiben az emberek hajlandósága nem érné el a kellő mértéket – kötelezővé tenné az oltást Magyarországon. Magánemberként pedig kifejezetten támogatná az ötletet, ugyanis bátyja tavaly a fertőzésbe halt bele, pedig semmilyen alapbetegsége nem volt.

Bár hétvégén 74 ezer ember oltását törölték, végül ezeknek az embereknek egy részét mégis beoltották. Már szombaton délelőtt érkeztek hírek arról, hogy egyesek odamentek az oltópontokra, és megkapták a vakcinát annak dacára is, hogy korábban értesítették őket az oltási időpontjuk törléséről. Emellett az is előfordult, hogy az oltópontokon megjelentek nem kapták meg a vakcinát.

A kormány magyarázata szerint az sms-ek kézbesítési technikájával szinkronizációs probléma adódott, ezért az érintettek téves riasztást kaptak.

Rovatok