Index Vakbarát Hírportál

Nem felelt meg a Klubrádió pályázata az NMHH-nak

2021. március 11., csütörtök 13:28 | aznap frissítve

Nyertes nélkül zárta le a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa szerdán a Budapest 92,9 MHz rádiós frekvencia pályázati eljárását, miután az eljárásban egyetlenként bennmaradt pályázó, a Klubrádió Zrt. ajánlata is érvénytelennek bizonyult. A döntés ellen a pályázó tizenöt napon belül jogorvoslattal élhet – közölte az NMHH kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a médiatanács megvizsgálta a Klubrádió pályázati ajánlatát, és megállapította, hogy az több szempontból sem felel meg a pályázati előírásoknak.

Jelezték, hogy a pályázati kiírás alapján vizsgálni kellett a pályázó gazdasági megfelelőségét. A nyilvános cégadatok vizsgálata alapján megállapítható, hogy a Klubrádió több éven át tartó törvénysértő gazdálkodása miatt a hatályos cégjogi szabályok értelmében bármikor kényszertörlési eljárás indítható ellene – írták.

A hazai és európai médiaszolgáltatási pályáztatási gyakorlat alapvető és általános elvei szerint a korlátosan rendelkezésre álló rádiós frekvencia működtetésére egy bizonytalan és törvénysértő gazdasági helyzetben lévő vállalkozás nem megfelelő – tették hozzá.

A médiatanács megállapította azt is, hogy a pályázat lényegi műsortervi hibákat tartalmaz.

A benyújtott műsorterv nem felelt meg a rádiózás alapvető követelményeinek, ellentmondásokat tartalmazott, melyek az eddigi bírósági döntések alapján nem mérlegelhető, objektív hibák, így egyetlen pályázat esetében sem fogadhatók el

– írták, megjegyezve, hogy a hazai következetes bírósági joggyakorlat, a médiatörvényben megfogalmazottak és az egyenlő elbánás kötelező elvei alapján a médiatanács nem tekinthetett el a pályázati anyagban ejtett hibák megállapításától.

A fentiek alapján a médiatanács nem látta biztosítottnak a közösségi célra kiadott frekvencia jogszerű és hatékony hasznosulását, ezért megállapította a pályázati ajánlat érvénytelenségét és a pályázati eljárás eredménytelenségét 

– közölte az NMHH.

Rovatok