Index Vakbarát Hírportál

A Viszkis hét perc alatt szökött meg a fogdából

2021. március 12., péntek 07:17

Ambrus Attila, közismertebb nevén a Viszkis közel 22 évvel a bravúros szökése után is élénken emlékszik arra a szombati napra, amikor megszökött a Gyorskocsi utcai fogdából. Ehhez mindössze hét percre és alapos előkészületekre volt szüksége.

A Life TV-n péntek este induló, Összezárva Hajdú Péterrel című műsor új évadában elevenítette fel az 1999. július 10-én történt eseményeket. Ambrus kihasználta a hatóságok sorozathibáit, és szinte fennakadás nélkül távozott a szigorúan őrzött objektumból.

Konkrétan hét perc alatt léptem le. Volt nálam pénz, rendőrségi póló, kötél, de még csavarhúzó is. Persze volt segítségem is. Az információk jöttek, mentek, és bejuttatták hozzám a pénzt is, ami kellett a szökés utáni élethez. Egyébként WC-papírba tekerve hozták be hozzám a lóvét, mert ott még nem vették olyan komolyan a csomagok átvizsgálását, mint később

– mesélte a Viszkis, majd azt is felidézte, hogy sérüléseket szenvedett szökés közben:

Nem úsztam meg sérülés nélkül a szökést, de csak azért nem, mert nem a terv szerint alakultak a dolgok. Eredetileg az első emeletről másztam volna le a kötélen, amit lepedőkből és törölközőkből fontam, de az elsőn dolgoztak, a másodikon dolgoztak, így végül egy harmadik emeleti irodából tudtam kimászni. Ehhez persze ki kellett egészítenem a kötelet, amit kábelekkel és hosszabbítókkal oldottam meg. Több mint húsz méterről ereszkedtem le, és a műanyag egy életre bele is égett a tenyerembe. Végül négy méterről ugrottam, és ki is ment mindkét bokám. Csak annak köszönhetem, hogy sikerült ennyivel megúszni, hogy a négyszáz-négyszázezer forint a cipőmben volt elrejtve, és ezek a kötegek tompították az esést.

Rovatok