Index Vakbarát Hírportál

Továbbra is jár a Volánbusz Hódmezővásárhelyen

2021. március 12., péntek 12:18

A Volánbusz továbbra is biztosítja a hódmezővásárhelyi autóbuszos közszolgáltatást, a 2018-ban létrejött és jelenleg is fennálló közszolgáltatási szerződésének megfelelően − tájékoztatta a közlekedési cég az MTI-t. Közölték: az önkormányzattal fennálló megállapodás felmondása vagy kétoldalú módosítása nem történt meg.

Annak ellenére, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat jogilag vitatható módon március 1-jétől új szolgáltatót bízott meg a helyi személyszállítási feladatok ellátásával, a Volánbusz a korábban létrejött, jelenleg is hatályos közszolgáltatási szerződés szerint teljesíti feladatát a városban.

Az új szolgáltató működésének hatósági felfüggesztése miatt Márki-Zay Péter polgármester új követeléseket támasztott a Volánbusszal szemben. A társaság azonban ezt a határozatot a hatályos szerződés miatt szükségtelennek, a fennálló jogviszony egyoldalú módosítását pedig elfogadhatatlannak tartja, és a 2018-ban kölcsönösen elfogadott pályázati feltételek szerint folytatja szolgáltatását.

A Volánbusz a jövőben is a már ismert útvonalakon és díjakon szállítja utasait, valamint a megszokott menetrend szerint indítja helyi járatait.

Rovatok