Index Vakbarát Hírportál

Kiderült az igazság: Delhusa Gjon eddig rejtegethette igazi elsőszülött unokáját

2021. március 18., csütörtök 07:11

Delhusa Gjon elsőszülött fia Philipp előkerült, ugyanis a Németországban élő férfit annyira megdöbbentette édesapja egy nyilatkozata, hogy levelet írt a Blikknek

Philippnél az vágta ki a biztosítékot, hogy Delhusa múlt héten arról mesélt: megszületett első unokája a fiától, Maximilientől, ugyanis három éve az ő fia lett Delhusa első unokája.

Elmondta azt is, hogy nagyon megdöbbentette, amikor rokonok hívták telefonon, hogy édesapja azt nyilatkozta, hogy nagypapa lett. Hozzátette, ő is megnézte a műsort, és a szíve szakadt meg, amikor Delhusa azt mondta, megszületett a kis Zoé, aki az első unokája.

Szeretném, ha a kisfiam miatt tisztázódna, hogy Delhusa Gjon valójában már három éve nagypapa, akkor született ugyanis a kisfiam, Milán, akivel már többször is találkozott személyesen, tehát nem arról van szó, hogy ne tudna róla

– fejtette ki Philipp, és azt is elmondta, hogy nem érti, édesapja miért titkolta el Milánt, ezért fel is hívta őt telefonon, de állítólag nem kapott kielégítő választ.

Az énekest kereste a Blikk is, de lapzártáig nem kapott választ Delhusa Gjontól.

Rovatok