Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mit venne elsőként a közel 4 milliárdos lottónyereményből

2021. március 18., csütörtök 10:00

Konyhai eszközöket és  berendezéseket venne elsősorban nyereményéből a tavalyi közel 4 milliárdos nyereményéből az a szerencsés nyertes, aki nemrég, a határidő közeledtével jelentkezett a Szerencsejáték Zrt.-nél - írta meg a Portfolio. Az Ötöslottó szabályai szerint a számhúzást követően 90 napig jelentkezhet a nyertes a nyereményéért. A nagynyertesek anomin kérdőívét kitöltő újabb lottómilliárdos azért a későbbiekben új ingatlant és gépjárművet is szívesen venne, hosszabb távon pedig a befektetést is fontolóra veszi majd, amihez szakértő segítségét is igénybe venné.

Korábban egyébként még nem nyert hasonlóan nagy összeget. Az Ötöslottó ötödik legnagyobb nyertese arra számít, hogy az élete nem fog  teljes mértékben átalakulni a nyereménynek köszönhetően, azonban tisztában van azzal, hogy a körülményei változni fognak.

Arra nem adott egyértelmű választ a nyertes, hogy a Budapesten feladott szelvénnyel most egyedül, vagy épp a barátaival közösen játszott-e, mivel saját bevallása szerint mindkettőre volt már példa. Azt azonban elárulta, hogy a nyertes számokhoz személyes kötődése van, és mindig ugyanazt az öt számot játssza meg: 2; 19; 27; 29; 86. 

Rovatok