Index Vakbarát Hírportál

Utcára mentek Gődény György hívei, 216 embert feljelentettek

2021. március 21., vasárnap 08:51

Gődény György szervezte azt a megmozdulást Budapesten, amelyen a járványügyi korlátozások ellen vonultak fel több százan, azonban a hatályos jogszabályok alapján tilos a közterületen, illetve nyilvános helyeken a csoportosulás és a gyülekezés, ezért a rendőrség végett vetett tüntetésnek – adta hírül a police.hu.

A tiltakozók közül dél körül többen elindultak az Andrássy úton a Hősök tere felé, de az egyenruhások feltartóztatta őket, és a jogsértések elkövetőit igazoltatták.

A rendőrség közlése szerint jogellenes gyűlésen való részvétel miatt kilencvennyolc, tiltott csoportosulás miatt kétszáztizenhat, a maszkhasználat szabályainak megsértése miatt huszonkettő, igazolás megtagadása miatt hat, több szabálysértés egyidejű elkövetése miatt pedig tizenkilenc emberrel szemben tettek szabálysértési feljelentést a rendőrök.

Jogellenes gyűlés szervezése, illetve tartása miatt három fővel szemben indult közigazgatási eljárás.

Rovatok