Index Vakbarát Hírportál

Túlterheltek az ápolók, önkénteseket toboroznak a Covid-osztályokra

2021. március 22., hétfő 06:54

Önkénteseket toboroz a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete. A felhívást Szijjártó László elnök tette közzé a Facebookon. Azt írta, hogy a Covid-osztályokon minden kórházban túlterhelés van, kevés az ápoló, emiatt egyre jobban ki vannak merülve a dolgozók. Hozzátette: a helyzet a következő hetekben fokozódni fog, mert nem tudni, meddig tart még a járvány, és hány hullám jön még. 

A feladatra megbízható, motivált laikusokat keresnek, akik egy ingyenes, 3-4 órás tréning elvégzése után akár munkába is állhatnak. Erről igazolást is kapnak. Azt azonban hangsúlyozta Szijjártó László, hogy a képzés nem helyettesíti a szakképesítést, és nem helyettesíti a képzett ápolókat, valamint azt is, hogy a MOK nem garantálja azt, hogy aki elvégzi a tréninget, azt biztosan alkalmazni fogják.

A tervek szerint Győrben, Mosonmagyaróváron és Sopronban szervezik a tanfolyamot, valószínűleg délután vagy hétvégi napokon. Jelentkezni önéletrajzzal, motivációs levéllel lehet a spartacuscovid@gmail.com e-mail-címen, lehetőleg telefonos elérhetőség megadásával. Amennyiben bevetnek valakit, a munkaidőről, a munkabérről vagy az egyéb juttatásokról az intézményvezetőkkel kell egyeztetni.

A képzés a következőkből áll:

Kérik, hogy a munkára nagykorúak, fiatal, fizikailag, szellemileg és mentálisan erős, erkölcsileg feddhetetlen emberek jelentkezzenek. Bár inkább olyanokat keresnek, akik már kaptak oltást, vagy igazoltan átestek az elmúlt hat hónapban a koronavírus-betegségen, de azokat a 45 évesnél fiatalabbakat is várják, akik vállalják a fertőzés veszélyét, illetve legalább általános iskolai végzettségük van.

(Borítókép: Védőfelszerelést viselnek ápolók a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon 2020. április 23-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok