Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Egy hónapig még a nyitáson dolgozunk

2021. március 23., kedd 10:29

Most a nyitáson kell dolgozni, ez a legfontosabb feladat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookra feltöltött – második – videójában azt követően, hogy családügyi civil szervezetekkel tanácskozott az Egyszülős Központ budapesti épületében.

A kormányfő egyeztetéssorozatot indított a járvány utáni helyzet, a „poszt-Covid” témájában, emiatt pedig szóba került az egyeztetésen az is, hogy mikor tér vissza a normális kerékvágásba az élet.

A nyitás időpontjáról azt tudjuk mondani, hogy amíg nincs minden olyan 65 év fölötti beoltva, aki szeretné magát beoltatni, vagyis regisztrált, addig nem tudunk kinyitni, mert bajt hozunk a fejünkre

– húzta alá a miniszterelnök.

Hangsúlyozta:

egy hónapig a nyitáson dolgoznak.

„Most az a legfontosabb feladat, de addig össze kell gyűjteni a gondolatokat meg a javallatokat, hogy a nyitás mit is jelent azonkívül, hogy lehet dolgozni, van fizetés, a gyereket be lehet adni az iskolába, óvodába – egyszóval mit kell még a nyitás után megoldani.”

Orbán Viktor szerint a kormánynak erre szüksége van, ezért kérte Nagy Annát, az Egyszülős Központ kuratóriumi elnökét, Kardosné Gyurkó Katalint, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökét, Skrabski Fruzsinát, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnökét, Fűrész Tündét, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnökét, hogy gyűjtsék össze és dolgozzák ki a javaslatokat arra vonatkozóan, hogy mit kell másként csinálni, mint ahogy szokták a poszt-Covid-időszakában. 

„Szerintem ez volna a feladvány, amit meg kell oldanunk a következő egy hónapban” – zárta szavait a miniszterelnök.

A friss járványügyi adatokról itt írt az Index.

Rovatok