Index Vakbarát Hírportál

Az összes létező szabályt megszegte egy 22 éves szekszárdi sofőr

2021. március 24., szerda 19:52

Nem volt szívbajos az a sofőr, akinek lényegében minden hivatalos irata hiányzott ahhoz, hogy autóját használja, ám őt ez nem igazán zavarta – olvasható a rendőrségi portálon.

A police.hu számol be arról a férfiról, akit a szekszárdi járőrök a megyeszékhelyen állítottak meg kedd délután, ugyanis az autó első rendszáma hiányzott.

Ezután sorban újabb szabálytalanságok derültek ki, például az, hogy a kocsit vezető huszonkét éves decsi férfi nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, továbbá az autóban úgy szállította alig egyéves gyermekét, hogy nem helyezte el gyermekülésben.

Ezenfelül arra is fényt derítettek a rendőrök, hogy a járművet ideiglenesen kivonták a forgalomból, és nem volt érvényes kötelező felelősségbiztosítása sem.

Az egyenruhások megállapították továbbá azt is, hogy az autóra hátul felhelyezett rendszámot eredetileg egy másik gépkocsira adták ki.

A huszonkét éves sofőrt előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett elkövetése miatt.

Rovatok