Index Vakbarát Hírportál

Hozzányúl az Orbán-kormány a felsőoktatási törvényhez, háborognak az akadémiai dolgozók

2021. március 25., csütörtök 10:44

Határozottan tiltakozik az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) az ellen, hogy a kormány a legsúlyosabb járványhelyzetben nyújtsa be a felsőoktatás átalakítását célzó javaslatát, mindezt úgy, hogy annak tartalmáról semmilyen szélesebb körű egyeztetés nem történt – közölte az ADF csütörtökön az MTI-vel.

 A közlemény szerint nyilvánvalóvá vált, hogy az egyes egyetemek eljárási szempontból is megkérdőjelezhető módon úgy szavazták meg a modellváltást, hogy annak tényleges tartalma nem volt ismert, és nem is lesz hozzáférhető a jogszabály szövegének benyújtásáig.

Az ADF emlékeztet az MTA hasonló esetére, amikor a kutatóhálózat jogellenes elvételén túl az előkészítetlen jogszabályok önmagukban is bizonytalanságot teremtettek, és súlyos károkat okoztak.

A fórum a közleményben felszólítja Stumpf István kormánybiztost és az Orbán-kormányt, hogy a kialakult súlyos helyzettel, amelyben a korlátozások miatt a tudományos közösség és az egyetemi polgárság nem tudja hatékonyan képviselni az érdekeit, ne éljenek vissza.

Rovatok