Index Vakbarát Hírportál

Féltékeny volt a nő, bánta az autó

2021. március 31., szerda 11:07

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki egy Nógrád megyei településen kővel betörte a férjével levelező fiatalabb nő autójának ablakait. A vád szerint a nő 2020. november 28-án meglátta, hogy az utcán parkol annak a nála nyolc évvel fiatalabb nőnek az autója, aki az egyik közösségi internetes oldalon levelezett a férjével, olvasható az ugyeszseg.hu honlapon.

Féltékeny volt rá, ezért az autó jobb oldali ablaküvegeit egy kővel pókhálósra törte.

Másnap délelőtt ismét megrongálta a járművet, ekkor a szélvédőjét törte be egy kővel, két helyen is. Az ügyészség szerint a vádlottnak a nyílt utcán, fényes nappal elkövetett cselekményei alkalmasak voltak arra, hogy másokban megbotránkozást keltsenek, így őt az ügyészség a rongálással halmazatban garázdasággal is megvádolta.

A büntetlen előéletű nő a nyomozás során beismerte cselekményét, megbánta, és kijelentette, hogy megfizeti az okozott kárt.

Az ügyészség ezért arra tett indítványt, hogy a Balassagyarmati Járásbíróság tárgyalás nélkül, büntetővégzésben bocsássa próbára őt, valamint kötelezze a gépjárműben keletkezett, 80 ezer forintos kár megtérítésére.

Rovatok