Index Vakbarát Hírportál

Bemutatták a Budapest-jelentés a keresztényüldözésről 2020 című tanulmánykötetet

2021. április 1., csütörtök 11:52

Online beszélgetésen mutatták be a Budapest-jelentés a keresztényüldözésről 2020 című tanulmánykötetet, mások mellett Azbej Tristannak, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárának a részvételével.

Az államtitkár Facebook-oldalán közvetített eseményen elhangzott, hogy negyedik alkalommal jelenik meg az üldözött keresztény közösségek életét, küzdelmeit bemutató kötet a Miniszterelnökség témáért felelős államtitkárságának, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi Karának szerkesztésében.

Ismertetése szerint a világ több mint 80 országában 340 millió embert diszkriminálnak keresztény hite miatt, közülük sokakat népirtással üldöznek.

A világ másik felén pedig megpróbálják ezt a tényt elhallgatni, bagatellizálni

 – fűzte hozzá.

Azbej Tristan emlékeztetett, hogy Magyarország Hungary Helps Program néven 2016 végén, 2017 elején indította el azt a humanitárius segítségnyújtási kezdeményezést, amelynek célja a vallásuk miatt üldözött keresztények segítése.

Ami az eredményeket illeti, közölte, hogy négy év alatt több mint százezer kereszténynek tették lehetővé a szülőföldön való megmaradást és bizonyos esetekben a hazatérést, ezenfelül a program segített az üldözött keresztények ügyének nemzetközi tematizálásában is. 

Állítása szerint legnagyobb elkötelezettséggel a lengyel kormány működött együtt a program égisze alatt, illetve a Trump-adminisztráció idején az Egyesült Államok is elköteleződött az üldözött keresztények ügye mellett. Mint jelezte, együttműködnek Észtországgal, Görögországgal, Szlovéniával és Brazíliával, továbbá Németországgal is terveznek közös programokat Afrikában.

Azbej Tristan szerint ugyanakkor a diplomáciai térben a támogatók szerzése szempontjából akadályt jelent, hogy az emberi jogi diskurzusból „megpróbálják kizárni a vallási és lelkiismereti szabadság emberi jogát”.

Az online bemutatón többek között Jacqueline Isaac, a Roads of Success szervezet alelnöke, Ewelina U. Ochab emberjogi aktivista, a Coalition for Genocide Response társalapítója, Matthew Hassan Kukah, a nigériai Sokoto egyházmegye püspöke, valamint Mar Abrisz Juhana, Erbíl asszír püspöke is kifejtette álláspontját a keresztényüldözés témájában.

Rovatok