Index Vakbarát Hírportál

Dohányzó beteg okozta a tüzet a hatvani kórház Covid-osztályán

2021. április 5., hétfő 12:11

Vasárnap hajnalban ütött ki tűz a hatvani Albert Schweitzer Kórház egyik kórtermében, ahol koronavírusos betegeket kezelnek. Ráadásul a tüzet is egyikük okozta, ugyanis a tilalom ellenére gyújtott rá a betegszobában.

A TV2 Tények információja szerint az érintett kórteremből három, a környezőkből pedig összesen 20 beteget kellett kimenteni, valamennyiüket álmukból ébresztették fel. Szerencsére senki sem sérült meg, a dohányzás miatt kigyulladt betegszoba viszont teljesen kiégett, minden berendezésével együtt. 

Az első emeleten felcsapó lángok nem terjedtek tovább az épületben, csak az ablak alatt álló sátor kapott még lángra. Nagy Csaba, a Heves megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy a riasztást követően Hatvanról, Gyöngyösről és Aszódról hét járművel 22 tűzoltó érkezett a helyszínre, és a lángokat rövid időn belül megfékezték. 

Bár az épület átszellőztetése és a kármentesítés még tart, a történtek a betegek ellátásában és a kórház működésében nem okoznak tartós fennakadást – közölte Zelnik Krisztina, az intézmény sajtókapcsolatokért felelős munkatársa. 

Rovatok