Index Vakbarát Hírportál

Tizennyolcan buliztak maszk nélkül a Filozófusok kertjében, aztán jöttek a rendőrök

2021. április 6., kedd 12:52

A húsvéti hétvége alatt is volt bőven dolga a rendőröknek. Pénteken a Filozófusok kertjében maszk nélkül gyülekezett egy 18 fős csoport. Ellenük szabálysértési eljárást indítottak – mondta Kiss Róbert az operatív törzs keddi tájékoztatóján. Az ügyeleti központ vezetőhelyettese elmondta, hogy Gönyűn ideiglenesen bezártak egy virágboltot, mert az üzemeltető nem tartotta be a védelmi intézkedéseket. 

Akasztón április 1-jén egy sörözőt, Maglódon április 2-án szintén egy sörözőt zártak be a rendőrök. Április 3-án az I. kerületben, a Lánchíd utcában 4 személlyel szemben intézkedtek. A Csongrád-Csanád megyei Üllésen szintén volt egy vendéglátóhely, ahol az üzemeltető kiszolgált egy vendéget. Kiss Róbert közlése szerint a vendéget az üzlet mosdójában találták meg. 

Április 1-jén éjjel a XIII. kerületből érkezett bejelentés csendháborítás miatt. 5 embert vontak felelősségre, akik közül hárman megszegték az esti kijárási tilalmat. A résztvevők a figyelmeztetés és a szankciók ellenére továbbra is hangoskodtak, így a rendőröknek vissza kellett menniük a helyszínre, a csendháborítókat előállították a XIII. kerületi kapitányságon.

Április 4-én két Airbnb-lakásban is intézkedtek csendháborítás miatt a rendőrök: hat főt az Erzsébet körúton, 11 főt pedig a Dohány utcában vontak ellenőrzés alá. Mint azt Kiss Róbert mondta, az Airbnb-lakások üzemeltetőjével szemben közigazgatási hatósági eljárást indítottak.

Rovatok