Index Vakbarát Hírportál

Óvadékra kértek pénzt az unokázós csalók, tízmillió forintot adtak nekik

2021. április 6., kedd 15:00

Rendőrnek adta ki magát egy pár, és így tévesztett meg többeket az úgynevezett unokázós módszerrel. Az áldozataiknak azt mondták, hogy óvadékra kell a pénz, hogy a balesetet okozó rokonukat elengedjék a fogságból – olvasható a rendőrség portálján.

A police.hu beszámol róla, hogy egy férfi telefonált egy idős asszonynak 2020. augusztus 27-én délután, majd magát rendőrnek kiadva azt állította, hogy a nő fia balesetet okozott, és csak óvadék ellenében engedik szabadon.

Az álrendőr részletes tájékoztatást adott, és azt hazudta, hogy a balesetben, amit a fiú okozott, egy nő megsérült és kórházba került, a fiút pedig a rendőrségen fogva tartják, de óvadék ellenében kiengedik.

A megtévesztett asszony, aggódva fiáért, összeszedte pénzét és arany ékszereit, amelyeket a telefonon kapott utasítások szerint a megadott címre vitt. Ott a pénzzel és ékszerrel teli borítékot átadta egy nőnek, akit a hívó elmondása alapján titkárnőnek hitt. A telefonáló bűntársa nyolcszázezer forintot és több mint százezer forint értékű ékszert vett át a megrémített édesanyától.

A fővárosi rendőröknek sikerült a nőt azonosítaniuk, és október 19-én budapesti lakcímén elfogták a huszonhat éves B. Karolinát. 

Később bebizonyosodott, hogy ezenfelül a nő szeptemberben további három, illetve elfogása előtt négy nappal még egy alkalommal vett át borítékokat Budapest különböző kerületeiben idős asszonyoktól; az összesen öt alkalommal több mint tízmillió forintot kapott kézhez.

A nő ez idáig ismeretlen társa ellen a rendőrök tovább nyomoznak.

Rovatok