Index Vakbarát Hírportál

Dopeman dühös vasárnapja: a rapper mindenkit irányba állított

2021. április 11., vasárnap 17:39

Itt mindenki marha független akar lenni, meg ellen akar állni, de ezt állami pénzből szeretné csinálni. Így nem lehet. Állami támogatásból nem lesz szabadság sehol a világon, amibe pénzt tesz az állam, ott azt fogja tolni, ami neki tetszik – mondta Pityinger Dopeman László a Spirit FM Harcosok Klubja műsorában.

Szerinte az egyik legalapvetőbb probléma itthon az, hogy a piac nem tud teljesen elválni a hatalomtól,

ezért a gyakorló hatalom nagyobb nyomást tud kifejteni, legyen szó lemezkiadókról vagy fesztiválszervezőkről

– magyarázta a rapper, és hozzátette, hogy szerinte szabad kultúra akkor lesz, ha az emberek bevállalják azt, és érdekli őket annak a megléte. Pityinger László arról is említést tett, hogy egy Együtt-tüntetésen belerúgott egy hungarocellből kifaragott Orbán-fejbe.

Kijött belőlem a rossz gyerek, az az igazság. Gurult felém a fej, gondoltam, elpöckölöm onnan. Aztán járhattam a bíróságra három éven keresztül, és még a legfelsőbb bíróság is alig engedett el, megajánlották a miniszterelnöknek, hogy egy magánvádas becsületsértési perrel éljen az irányomba, de hát akkor találkoznunk kellett volna a bíróságon

– részletezte. Dopeman elmondta azt is, hogy a zenei életben kívülálló szerepben volt mindig, de nem tartja magát számkivetettnek, mert soha nem is akart a zenészek közé tartozni. „A zenei szakmának ez a művészkedő, szembe nyali-fali, hátulról meg döfik egymást, meg ez az összevissza intrikáló stílje nekem nem jött be” – fejtette ki Pityinger László, aki éppen ezért nem akart érdekbarátságokba sem belefolyni, és ez szerinte meghatározta az előmenetelét is.

Beszélt arról is, hogy nincs már Orbán Viktorral szemben negatív prekoncepciója, ami szerinte nem azt jelenti, hogy nem lehetne jobban, szebben, ügyesebben csinálni az ország vezetését, de szerinte erre manapság nincs igény.

Az emberek fröcsögésre, gyűlölködésre vevők, amíg ez nem változik, addig a politikusok olyan vízen szörföznek, amit a közönség kever

– magyarázta Dopeman, aki egyébként ideig-óráig részt vett a politikai életben, de utólag erről azt mondja, hogy tipikus ellenzéki kavarás történt. Szavai szerint „Karácsonyék támogatásával ráindítottak egy másik jelöltet”, ő viszont a DK-t nem szerette volna a támogatói között. Úgy látja, az ellenzéki jelöltek közül ő volt a legerősebb, de eloszlottak az ellenzéki szavazatok köztük.

Rovatok