Index Vakbarát Hírportál

Erősít a Fidesz, két új szóvivője lett Orbán Viktor pártjának

2021. április 13., kedd 15:47

Horváth László, a Fidesz országgyűlési képviselője és Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára ezentúl Fidesz-szóvivői feladatokat is ellát – közölte az MTI-vel Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Mint az ismert, Horváth László fideszes politikus 1989 és 1992 között tagja volt a Szabad Demokraták Szövetségnek, majd belépett a Fideszbe. A Heves megyei 2 sz. országgyűlési egyéni választókerület országgyűlési képviselője. Tavaly a Kúriának a gyöngyöspatai iskola szegregációs ügyében hozott ítélete miatt, azt bírálva szerepelt sokat, miniszterelnöki megbízottá is kinevezték.

Zsigó Róbert 1998 óta egyéni országgyűlési képviselő, 2010 és 2014 között bajai polgármester, korábban, 2013-tól már volt pártszóvivő, majd 2014-től tavaly őszig az agrártárca államtitkára, akkor került Novák Katalin mellé parlamenti államtitkárként.

Zsigó Róbert kedden már neki is látott a munkának: az MTI-nek videónyilatkozatot is küldött, amelyben arra kérte a baloldali pártokat, hogy „vonják vissza oltásellenes határozati javaslatukat”.

Ezt a javaslatot egyébként 50 képviselő írta alá, köztük Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Szabó Tímea és Arató Gergely, amelyben a többi között az állt, hogy „az ellenzéki pártok alapvetően oltáspártiak (…), álláspontunk az, hogy a magyar emberek egészségének védelme érdekében ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség.”

Néhány napja Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán fakadt ki a téma kapcsán:

oltásellenes a dédnagymamátok térdkalácsa

– írta a Demokratikus Koalíció vezetője. A politikus Publicus Intézet friss kutatására hivatkozva azt közölte, hogy az ellenzéki szavazóknál nagyobb az oltási hajlandóság, mint a fideszesek körében. Gyurcsány Ferenc arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy „jobb egy oltás, mint két ima Orbánért”, majd arra kérte az embereket, hogy regisztráljanak az oltásra, mert ez a megoldás.

Rovatok